A változás érzékeléséről

Egy plasztikai sebésznek érdekes dolog tűnt fel a változással kapcsolatosan: a páciensek egy része a szépészeti beavatkozás után nem érzékelte a különbséget. Sokan közülük, amikor először a tükörbe pillantottak az új külsővel, úgy tettek mintha még mindig az eredeti állapot állna fenn. Miközben a változás sokszor óriási volt a környezet számára!

Ez az orvos (Maxwell Maltz) tapasztalatait a Pszichokibernetika című könyvben osztotta meg. Többek közt arról is ír, hogy a kliensek többségénél azt figyelte meg, hogy a bűvös 21 nap eltelte után már hirtelen másnak látták magukat. Persze akadt olyan is, aki később sem érzékelt szinte semmit, de olyan is, aki soha sem vette észre az eredményt, bármekkora is volt a beavatkozás mértéke. Ők teljesen csalódottak voltak.

Mi a helyzet a belső változásokkal?

Az orvost elkezdte érdekelni, hogy vajon mi a helyzet a belső változásokkal, hiszen azok még ennyire sem feltűnőek. Az eredmény: itt is hasonlót tapasztalt! Ugyanezt én is rendszeresen tapasztalom – magamon és a klienseken is – hogy a változás a 21. napot követően tűnik fel hirtelen. Amikor elkezdünk dolgozni egy feladaton, (pl. családállítás történik) mindig fel is hívom a figyelmet, hogy 3 hét után nézzünk rá az eredményekre. Legkorábban ekkor érdemes eldönteni, hogy haladjunk-e tovább, vagy nem szükséges, mert már meg is van a megoldás.

Mi történik a 21 nap alatt?

Ez idő alatt gyakran előfordul, hogy az illető újra átéli a már megtörtént helyzetet. Ilyenkor az is gyakori, hogy öntudatlanul erőteljesebben reagál ugyanarra, miközben úgy érzékeli, hogy a többiek lettek erőteljesebbek. Ezek az eltúlzott reakciók viszont segítik a feldolgozást és menetközben bebizonyosodik az illető számára, hogy valójában mi történt (az állításon és egyébként). Ilyenkor új érzésekre kap engedélyt – és ez nagyon fontos, ahhoz, hogy válrozás töténhessen.

Milyen változásokra lehetünk képesek?

Hogy mi határozza meg, milyen változásokra lehetünk képesek, nagyon komplex téma, kezdve onnan, hogy az aktuális lehetőségeink mindenképp, ahol épp tartunk. A többiből egy dolgot emelnék most ki, ami nagyon meghatározó és érdemes rajta dolgozni: ez a belső hitrendszerünk, aminek alapjai egészen a kisgyerekkorig nyúlnak vissza. Sokan valamilyen lelki vagy fizikai körülményre még mindig úgy reagálnak, mint kisebb korukban. Miközben a körülmények már változtak, a helyzetet mégis ugyanúgy élik meg, mint annak idején, mint amikor pl. valaki bántotta, vagy épp dicsérte őket. Jellemző, hogy ezek a felnőttek a mai napig legbelül gyereknek gondolják magukat. Ilyenkor öntudatlanul és automatikusan felnőttként is ugyanazokat a szerepeket  játszák el, mert belül azt hiszik semmi sem változott. Hiába bizonygatják nekik, hogy ez már nincs így, ők mégsem így érzik. Ezért is nagyon fontos a múlt lezárása, a belső gyermek felnőtté válása.

Erre egyetlen jó ellenszert ismerek, ez a tudatosság

Annak, aki szeretne kifejezetten erre a tematikára összeválogatott tudást és gyakorlatot is szerezni, ajánlom a soron következő programomat. 

Négynapos tábor a felnőttség jegyében: http://csaplarpeter.hu/tanfolyamok/