fbpx

Mikor jön végre a megoldás és miért tart ennyi ideig?

Megfigyeltem, hogy az emberek lelki dolgokban akkor kapják meg a valós segítséget, amikor eljutottak arra pontra, hogy végleg kezdik feladni, hogy nekik bárki is tud majd segíteni. Legalábbis 10-ből 9 ügyfelem is ezen a ponton jut el hozzám. Vajon miért? 

Ezt a témát most nem onnan közelítem meg, hogy valójában akkor születik meg benned egy elengedés, avagy megszűnik a tudatalatti ellenállás. Igaz, hogy ez egy nagyon fontos tényező, de azt is tudom, hogy sokan már rosszul vannak az elengedés szótól is, mivel mindenhol ezt hallják, de közben sejtelmük sincs hogyan kell ezt csinálni. Éppen ezért most inkább tekintsük a teljes folyamatot.

A változást nem lehet siettetni, mert van hogy végig kell menj egy tapasztalati úton, de ha tudatos vagy, akkor jobban észreveszed, hogy hol tartasz éppen.

Mindez pedig abban segít neked, hogy ne vessz el, vagy épp csak ne maradj benne túl sokáig egy adott fázisban. Időt és energiát spórolhatsz magadnak, és elkerülöd a felesleges köröket. 

Először is nézzük mikor kerül olyan helyzetbe valaki, amikor segítségre lehet szüksége:

Általánosságban akkor merül fel az igény a külső segítségkérésre, ha valakit olyan esemény ér, ami nem az elvárásai szerint alakul, és ezt nem tudja feldolgozni.

Tehát nagyon leegyszerűsítve egyfajta váratlan és sokkoló esemény történik, aminek a hatása elég zavaró és kényszerítő hatással bír ahhoz, hogy meg akarja oldani az illető. A váratlan esemény hatása lehet testi vagy lelki egyaránt.

Az elvárások mlehetnek tudatosak, vagy nem tudatosak is, azaz rejtettek. 

Elvileg mindenki tisztában van azzal, hogy nem élünk örökké, és ezt úgy gondoljuk, hogy el is fogadjuk, mindaddig, amíg nem a mi közvetlen környezetünkben történik haláleset. Itt egy rejtett elvárásról van szó, miszerint a szeretteink mindig velünk lesznek. Amikor megtapasztaljuk, hogy nem így van, kiderül, hogy szó sem volt eddig elfogadásról. Információnk volt róla, azaz tudtuk, de ez még kevés.

Bizonyos dolgokat át kell élni ahhoz, hogy ne csak gondoljuk, hogy tudjuk, hanem megtanuljuk kezelni és elfogadni is.

Amikor valakit egy komolyabb váratlan esemény ér, akkor egyenesen lessokolódhat és ez a józan észt is kiütheti egy időre. Traumáról akkor beszélünk, amikor a személyt, a szervezetet hirtelen, erős testi vagy lelki hatás éri, ami kisebb-nagyobb mértékben megzavarja, felboríthatja annak megszokott működését. Komolyabb traumák esetén a történések mintegy védekezésképpen elfelejtődnek, de mindez csak átmenetileg, mert idő kérdése, hogy mikor és milyen formában tör majd felszínre. Ez egy külön óriási téma, most maradok az enyhébb esetéknél. A hatás itt is elég változatos lehet: az illető kiakad, magába roskad, sír és ezek kombinációja, bármi lehetséges. Mindez a probléma nagyságától függ.

Legyen szó, kisebb nagyobb problémáról, alábbi tipikus mozzanatok figyelhetőek meg a folyamatban:

Elsőként ott van még a reménykedés, hogy meg se történt, vagy elmúlik és megoldódik a dolog, lehetőleg magától. 

Ez egyfajta védekezés is, igazából csak idő kell, hogy az ember elfogadja, hogy a dolog megtörtént és nem álmodik. Majd, amikor már kezdi felfogni az illető, és nem múlik el a hatás sem, akkor már másokkal is képes megosztani a történteket.

A történtek másokkal való megosztása segíthet felfogni miről van szó. és magunknak is kimondani a tényeket. 

Ennek módja lehet simán tényközlés, önsajnálat, siránkozó panaszkodás, ez utóbbi nem mindegy meddig tart, mert benne lehet ragadni és rá is lehet szokni. Jellemzően akkor ha túl sok figyelmet kap valaki, és azt egyébként nem kapta volna meg. 

Amint nem csak panaszkodás a cél, elindul a segítségkérés, melynek több fázisa van:

Elsőre inkább még keresgélés, tapogatózás folyik, nem a konkrét megoldás zajlik.

Ilyenkor az emberek felteszik a nagy kérdést: “Te hogyan oldanád meg a helyzetet?” Általában még majdnem mindegy mit mond a másik, a válaszban még benne van a DE és a “az te vagy” “ezt én nem tudom megcsinálni” stb. kifogások.

Amikor ebben a szakaszban megy el valaki segítőhöz,  legyen az pszichológus, coach, látnok, asztrológus, kártyajós (kinek mi a sorrend), azt fogja gondolni, hogy senki sem tud neki segíteni, még akkor sem, ha egybehangzó információkat kap. 

Ráadásul ezt az állapotot csak a tapasztaltabb segítők ismerik fel a kezdők még belemennek a játszmába, és megpróbálják megmenteni a megmenthetetlent. Eleinte nekem is nehéz volt elfogadni, hogy valakinek (még) nem lehet segíteni. Egészen addig nem, amíg ragaszkodik a problémájához. Ilyenkor egyébként tényleg azt érzik az emberek, hogy ezt aztán tényleg nem lehet megoldani, miközben csak még szüksége van az probléma által az izgalomra, vagy mert így energiát és figyelmet kap a sajnálat által, de más rejtett oka is lehet.  Mindezt persze nem tudatosan.

Az igazi változás akkor indulhat be, amikor megszűnik a problémához való ragaszkodás.

Ebben a szakaszban jellemző, hogy már valós segítségeket keres és talál is az illető, nem csak újabb információkat gyűjt, miközben az ideje telik és ugyanazon mókuskerekezik. Ilyenkor találja meg azokat a még hiányzó információkat, ami kellett, vagy éppen csak elkezdi beépíteni a már korábban hallottakat/tanultakat. 

Ezek a folyamatok mindenkinél lezajlanak, a lefutási idejükben van a különbség. 

Van, akinél percek, órák, évek, sőt akár évtizedek is kellenek. Megint csak a probléma súlyától és az illető tudatosságától függően. Sajnos van, aki már nem él olyan sokáig, hogy át is menjen minden ilyen előtte álló lépcsőn. 

Ezért is jó tudatosnak lenni, és figyelni magunkat, mivel éppen hol tartunk a folyamatban és úgy lezárni egy életet, hogy nincsenek elvarratlan szálaink.

Tetszett a cikk? Ne maradj le a következőről sem, maradjunk kapcsatban:

Felirtakozok hírlevélre

 

PREV

Hatékony problémamegoldás 7+1 pontban, hogy véletlenül se legyél panaszkodós

NEXT

Neked milyen érzés a nyaralás után visszatérni a hétköznapokba?