fbpx

A vírushelyzet és ami utána marad

Ha most hirtelen teljesen megszűnne a vírushelyzet, akkor is lenne, amit tovább viszünk. Lehet bele se gondolunk, de máris több generáció számára meghatározó volt ez a pár hét.

Hogyan lehetséges ez?

Nagyobb események és traumák – vagyis az, ahogy azt megéltük – sejtszinten kódolva élnek bennünk tovább. Ez a mostani helyzetre is igaz. Amilyen érzéseket ez kiváltott, ahogy kezeltük, továbböröklődik és több generáción keresztül a sejtjeinknek köszönhetően megmarad.

A pszichológia, vagy éppen a családállítás is ismeri ezt un. transzgenerációs hatást.

Mi is ez a transzgenerációs hatás?

“A lényege, hogy valaki annak ellenére mutatja a traumatizáltság tüneteit, hogy saját maga nem volt áldozat, de valamelyik felmenője viszont igen.”

Ezt a hatást elsők közt a holokauszt túlélők gyerekeinél és unokáinál dokumentálták. Az utóbbi időben pedig egyre több a bizonyíték arra, hogy az őseink problémáit,  hibáit,  vagy épp sikereiket újra megélhetjük. Még a bibliában (a számok könyvében) is lehet erről olvasni: “Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon.” 

Hány generáció viszi tovább?

Mind a pszichológiai kutatások, mind a családállítások is megerősítették, ami a fenti idézetben is szerepelt, hogy 4 generáción át ível egy adott probléma.

Vissza a mostani helyzethez: több mint valózsínű, hogy ezúttal sem volt mindegy, hogy hogyan kezel(t)ed  a jelenlegi helyzetet. Pl. ha elveszítetted a munkádat, vagy egyéb okból, de mélyebben érintett téged a járvány helyzetet, akkor ha csak fel nem oldod ezt, nagy valószínűséggel tovább adod.

Mit ajánlok ez ellen?

Amennyire csak teheted foglalkozz magaddal és az érzéseiddel. Az alábbiakban adok pár tippet, hogyan csökkentsd a benned lévő feszültséget.

Ezekre persze máskor is szükséged lehet!

1. Egyszerűen csak beszélj róla:

  • Mi volt neked ebben jó vagy épp nehéz? 
  • Mi okozott örömet, ijedtséget? 
  • Te hogyan látod ezt az egészet?

és persze halgass meg másokat is, ők hogyan oldották meg a helyzetet!

2. Gondold át, hogy mik voltak azok a helyzetek szituációk, amit te is csinálhattál volna másként. Azt is gondold át mi volt az, amit szerinted egész jól oldottál meg.

3. A humort is segítségül hívhatod. Nézz vicces mémeket a témában. A nevetésnek mindig van egyfajta feszültségoldó hatása.

4. Meditálj, ha eddig még nem tetted. Sokan gondolják, hogy nekik nem való és nem tudnak stb. Én azt tapasztalom, hogy mindenki képes rá és mindenkinek érdemes lenne a jótékony hatásai miatt, mert nagyon sokat tud adni és segít ellazulni, kizökkeni adott élethelyzetből.

Azért is javaslom tudatosan alkalmazni ezeket, mert ha kicsit is traumaként élted meg a mostani szituációt, akkor jobb, ha ezt még most, az érzéseid szintjén igyekszel kezelni, tudatosítani. Sok sikert!

Végül ne feledd a 21 napos ingyenes mentális tréning a Facebook oldalamon tudod meghallgatni, ez is sokat segíthet a feldolgozásban.

 

PREV

Te inkább érzelmi, vagy inkább logikai alapon működsz?

NEXT

Siker, vagyon, luxus - neked mit jelentenek?