fbpx

Az idő mindent megold, vagy mégsem?

“Majd idővel megoldódik” , “az idő mindent megold”  – hallhatjuk sokszor, de sajnos – vagy inkább szerencsére – ez nem mindig igaz. 

Miközben az idő telik, ugyan születhetnek megoldások, de az nem biztos, hogy a számodra a legjobb lesz. Miért? Mert ezek nagyon valószínűséggel a te döntésed nélkül születnek meg. 

Persze valahol az is egy döntés, ha nem döntesz. A lényeg, hogy ilyenkor mindenképp számolni kell azzal, hogy ezt majd valaki más teszi meg. Helyetted!

Jó tudatosítani tehát, hogy az idővel bekövetkező megoldások nagy része igazából valaki másnak kedvez elsősorban. 

Olyan is van, amikor úgymond kedvez a kivárás, és olyan mintha nem lenne még döntés, de valójában már belül meszületett, és már csak a megfelelő időzítésre kell várni, vagy épp az esetleges megoldási lehetőségek útközben bontakoznak ki.

Viszont az idő ha tetszik, ha nem, közben megy, és amikor valaki túl sokáig kivár, akkor nem csak az idő, hanem a lehetőségek is tovaszállnak. Sokan szinte elfelejtik, hogy a fizikai élet véges, és egy ponton túl már igenis figyelembe kell venni azt is, hogy már nem biztos, hogy lesz rá időd, hogy véghez is vidd a dolgokat.

Ugyan a “Változni sosem késő” mondással egyetértek, mert ha legalább gondolati érzelmi stb. szinten meg van egy döntés, már az is óriási energiát képes felszabadítani, de sokszor van olyan is, hogy cselekedni és valós tettekbe fordítani a változást már nem mindig fér bele.

Maradva az ismert mondásnál ”Tedd, amit tudsz, azzal, amid van, ott, ahol vagy! (Roosevelt)” mert minden egyes kis lépés is vinni fog a célod felé.

Merj döntéseket hozni, mert így nagy valószínűséggel valami számodra sokkal jobb dolog fog kisülni, mint amikor ezt valaki más teszi meg helyetted.

 

 

PREV

Siker, vagyon, luxus - neked mit jelentenek?

NEXT

Emberek, érzések és az életünkre gyakorolt hatásuk