
Máris a komfortzónán kívül vagyunk?
Az emberek nagy részének máris gyökeresen megváltozott az élete, és többeknek még csak ezután fog. Miért?
A szokásaink és a mindennapi rutinjaink hozzák létre a komfortzónánkat, ami egy viszonylag jól kiszámítható történés halmazzal egyenlő. Ezen belül mozogva az események és élmények ismerősek, vagy legalábbis ritkán adnak a nyugalom megzavarására okot. A lényeg tehát a viszonylagos kíszámíthatóságon van.
A kiszámíthatatlanság viszont feszültséget és szorongást, pánikot okozhat.
A mostani koronavírus helyzet a legtöbb embert félelemmel tölti el, mivel kívül esik azon a kereten, amin belül nyugalommal létezik és mozog. Ez persze nem feltétlenül csak rossz dolgokat jelent. Sőt még sok jó is kijöhet belőle, hiszen a boldogság halála a rutin. Amikor viszont már túl sok minden lesz bizonytalan, az pánikhoz vezet, ami olyan mint a szarvas a reflektorfénynél. Megáll és nem mozdul, lefagy. Az pedig, hogy mi a túl sok teljesen egyén függő. Mint ahogy az is, hogy ki az, aki ebben a helyzetben is képes a jót látni és arra koncentrálni.
Az új helyzet például nagyon jó lehetőség lehet újragondolni az életünket.
Persze csak miután mindenki elfogyasztotta a lisztes cukros wc papírját. (Biztos láttátok, hogy már ilyen főző videókkal van tele az internet.) Na de a viccet félretéve, az például jó dolog, hogy van idő a családra, párkapcsolatra, vagy az életünket is átgondolni és átértékelni. Kinek mi. Azon viszont mindenkinek érdemes elgondolkonzia, hogy mit és miért is csinálunk.
Akinek pedig szükséges a hogyan továbbot is elő kell vennie, hiszen az élet nem áll meg csak átalakul.
Addig is kezdetnek ajánlott új szokásokat is kialakítani. Olyanokat, amik jobban alkalmazkodnak a jelen helyzethez, és segítenek rugalmasabbá válni.
A nyugalom megőrzése érdekében pedig érdemes elhatárolni azokat a dolgokat, amikre nem vagyunk ráhatással és sorba venni azokat, amire viszont igen. Ilyen a saját hangulatunk, az hogy minek és kinek adunk energiát, és elfogadni, hogy elsősorban rajtunk áll, hogy mennyire tudjuk jól hasznosítani ezt a mostani időszakot.
Sok sikert Nektek!