fbpx

Létezik-e egyáltalán sors?

Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Mit is jelent ez?

Akkor létezik a sorsod akár jó, akár nem, ha elfogadod, hogy nem tudsz megváltozni. Viszont ha eldöntötted, hogy mit akarsz az életedben látni, és elég kitartó vagy,  gyakorlatilag bármit elérhetsz!

Mi van a dolgok hátterében? A szüleinktől, nevelőktől, sőt médiából, barátoktól, vagyis a környezetünktől kapott, igaznak vélt gondolatokat nagyon mélyen eltároljuk, majd elkezdjük pontról pontra megvalósítani. Ez szinte automatikusan működik.

Az embernek kb. 50-60 000 gondolata van egy nap, melyek nagy része (97 %) megegyezik az előző napival.

Ehhez képest kell rávenni magad, hogy cserélj ki gondolatokat a céljaidnak megfelelően. Ez időt és nagy odafigyelést kívánó feladat., hiszen megszokásokat és berögzült gondolatmeneteket kell felülírni.

Ráadásul, ha az áhított változás olyan, amit eddig még nem tapasztaltál meg – legyen az „nagy” boldogság, bőség, kiegyensúlyozott családi élet, siker stb. – akkor az folyamatosan az elméd ellen dolgozik. A magyarázat egyszerű, ha nem így lenne, már jelen lenne az életedben.

Azok a dolgok, amik hiányoznak az életedből, fel kell ismerned, hogy nem véletlenül nincsenek jelen.

Ez az egész folyamat egy olyan küzdelemhez vezet, ahol az elménk időnként jól álcázva próbálja fenntartani a régi állapotot. Nem mindig könnyű lefülelni, mert az elme trükkös és egy célja van, hogy fenntartsa, amit annak idején beprogramoztak neki. Számára ez a túlélés kulcsa ugyanis.

Ezt a fajta küzdelmet szokták sokan feladni útközben, csak mert kényelmetlenül érzik magukat. Pedig ez az érzés „csak” az átbillenésnek nevezett pontig tart, mert akkor már segít a tudatunk is.

Hogyan juthatsz el idáig?

Tudatosan lépésről lépésre tudod átprogramozni az elmédet. Ehhez számtalan technika létezik, ilyen páldául a meditáció. Egy bizonyos tudatállapotban ugyanis megnyílik az elme programozó felülete és engedélyt kapsz belépni és átírni dolgokat.

Én ezeket a módszereket kutatom, oktatom évek óta, és alkalmazom sikkerrel a hozzámfordulók életében. Persze csak azoknál, akik nyitottak az ilyesmire. Az a tapasztalatom, hogy először sokan fenntartásokkal kezelik ezt, de amikor jönnek az első sikerek, akkor kezdik elhinni, hogy működik és ezzel egyben azt is, hogy ők maguk bármire képesek lehetnek.

Érdemes kitartónak lenni.

Sok sikert!

NEXT

Tükröm-tükröm mondom néked