Vezetsz vagy vezetnek?

Mit is jelent ez a kérdés az életedre vonatkozóan? Képzeld el az életed úgy, hogy azokkal az emberekkel, akiket ismersz (család, barátok, munkatársak stb.) egy óriási autóba ültök. Te mi szeretnél lenni: utas vagy sofőr?

Ahogy elképzeled ezt az autót és az embereket láthatod, hogy lehet több potenciális sofőr is. Csakhogy az számít a KRESZ szabályai szerint is sofőrnek, aki a volán mögött ül. Persze lehet cserélni is, de a sofőrnek is és az utasnak is megvan a saját lehetősége, hogy utazás közben mit csinál. Míg az utas vakon rábízhatja magát a sofőrre, pihenhet, szórakoztathatja, vagy szidhatja a sofőrt, sőt akár dühönghet a vezetési stílusa miatt, javasolhat útvonalat is. Akármit is tesz, mindeközben rábízza az életét a sofőrre, egy bizonyos értelemben ilyenkor tehát vezetve van.

A lényeg, hogy az utasnak kevesebb lehetősége van változtatni, de kisebb a felelősség hárul rá útközben. A sofőr pedig eldöntheti hallgat e az utasokra, vagy a saját feje után megy.  Egy valamit nem tehet: ameddig ő a sofőr: nem lazíthat, mert neki folyamatosan felelősséget kell vállalnia magáért és az utasokért.

Így működik az élet is, aki több felelősséget mer vállalni az fogja vezetni azokat az embereket, akik félnek felelősséget vállalni. Ez igaz egy országra, de cégre, családra, vagy bármilyen emberi kapcsolatra is. Életünk fontos döntéseinél ezért érdemes a vezető ülésben ülni.

PREV

Neked van elég időd?

NEXT

Miért olyan meghatározó, ami gyerekkorban történik velünk?