Miért nem jön a gyermekáldás?

A hozzámfordulók körében azt tapasztaltam, hogy az esetek nagy részében nem fizikai elváltozás van a háttérben, vagyis az orvosok nem találtak konkrét magyarázatot, miért nem sikerül teherbe esnie valakinek. A párok többsége ekkor kezdi el lelki okokat is átgondolni. Ennek nagyon örülök, hiszen ezek megoldását követően már nagyon rövid időn belül megérkezhet a várva várt gyermek. Sőt, amikor van fizikai ok, akkor is segíthet ez a megközelítés, mert a lelki blokk feloldásával a testi tünetek is fokozatosan javulhatnak és akár meg is szűnhetnek.

A sikertelenül próbálkozó párok közt persze akad olyan is, akinél a „majd legközelebb” kitart addig, amíg a kor, vagy egyéb fizikai határ nem zárja le ezt a lehetőséget.  „Ennyi, nekünk nem jött össze” – a záró mondat, de a történetnek itt közzel sincs vége. Még ekkor, utólag is érdemes belemenni miért történt ez így. Én mindenkinek azt javaslom, ha teheti ne várjon eddig! Hiszen még ekkor is megéri a dolgok mögé nézni, hiszen

a kapcsolatra és önmagukra nézve is egy nagyon értékes tükröt ad a pár kezébe az, ha felmerik deríteni a lelki okokat is. 

Jellemzően inkább a nők kezdik el a lelki oldal felderítését, amikor már túl vannak számos vizsgálaton, és több-kevesebb lombikon, mégsem kaptak magyarázatot, mi a fizikai akadály. Ez valahol jó hír számukra, de mégis bizonytalanok és mivel a vizsgálatok és beavatkozások általában stresszesek, így még inkább nehezített a teherbeesés. Ez jó adag feszültséget termel és az átélt sikertelenségek, kudarcélményként épülhetnek be. Viszont sokaknak ez kell ahhoz, hogy figyelmüket a fizikai síkról a lelki oldal felé tereljék.

Van, akinek olyan könnyen összejön, mondják sokan és nem értik, hog nekik miért nem. A sokadszor sokféleképp próbálkozóknál már mindenképp ott van egy stresszfaktor. Pl.már az sem a legkedvezőbb körülmény, ha időzítve, vezényszóra kell felvenni a legkedvezőbb pózt. Míg ezzel szemben ott vannak azok a nők, akik nem gondolják ezt túl és akár az elfogadottnál több gyerekük is születik. Nekik miért „könnyebb” – merül ez a kérdés fel a legtöbb érintettben.

Az esetek többségében valamilyen stressz, mélyen lappangó feszültség van a háttérben.

Általánosságban, amikor nem jön a baba szinte biztos, hogy túl nagy az ember körül a stressz. Nem csak a legtipikusabb formájára (pl. egy stresszes munka) kell erre gondolni, hanem sok más ok is lehet a feszültség hátterében. Ez adódhat pl. abból is, hogy a pár másképp gondolkozik egy fontos kérdésben, vagy maga a párkapcsolat működtetése egy olyan dolgon alapszik, ami ellentétes a gyerekvállalással. Ezek az okok, nem feltétlen jelennek meg tudatos szinten, vagy épp a kimondott szavak nem erről árulkodnak.  „Igen, szeretnék gyereket” – mondják sokan, miközben valójában nem. Ezt viszont csak a dolgok mögé nézve láthatjuk meg, hogy mi okoz feszültséget. 

Ha stressz van, akkor valójában egy olyan erőtér és fizikai állapot jön létre, ami taszítja annak a lehetőségét, hogy egy lélek kapcsolódjon. 

Lehet ebben hinni vagy sem, de gondoljunk csak bele mi más magyarázata lenne, annak, ha fizikailag minden rendben van, vagy épp a sok lombik program során mindent profin előkészítenek, elvégeznek, majd mégsem fogan élet. Ilyenkor valami, de inkább valaki biztosan hiányzik. Ennek oka van. Ezek sokszor a felszín alatt húzódnak. 

Sokszor „csak” annyi, hogy a leendő szülőpár valamelyike, esetleg mindkettő még túlságosan kisgyerekként viselkedik, vagy azért is, mert valójában a párkapcsolat nem bírná ezt el, vagy a szülői mintákból jön olyan (nem mindig tudatos!) traumatizált esemény, amit tudat alatt nem akarnak átadni a következő generációnak, ezért „biztosra mennek” és létre sem hozzák azt.

A következő részben innen folytatom és megosztok veletek néhány megtörtént esetet is.

PREV

Te meg tudod élni a pillanatot, vagy inkább átrohansz az életeden?

NEXT

3+1 olyan eset, amikor lelki ok miatt nem jött a baba