Neked van elég időd?

Az életünk sebességét az határozza meg, ahogyan az időt érzékeljük. Ez egy nagyon izgalmas téma, mert szubjektív: egy kellemetlen eseménynél sokkal hosszabbnak érzékeljük az eltelt időt, mint egy kellemes dolog, hobby vagy önfeledt játék közben. Jé, hogy elrepült az idő! – mondjuk is ilyenkor.

Attól függően, hogy milyen társadalomba születünk máris kapunk egy „csomagot”az idő érzékeléséhez. Nyugaton jellemző, hogy úgy érzékelik az emberek, nincs elég idejük semmire, és emiatt folyamatosan ott van bennük, hogy valamiről biztos lemaradnak. Ennek a következménye az állandósult kapkodás. A keleti társadalmak az időt lassabb folyásúnak érzékelik és ez azzal függ össze, hogy jobban igyekeznek megélni minden pillanatát. Nem kell azonban ilyen messzire menni, mert pl. már Magyarországon belül is óriási a különbség egy átlagos budapesti és egy vidéki kisváros lakója közt.

Szerencsére egyre több irányzat van és átfújnak a keleti szelek, de alapvetően az itteni gondolkodásmódra még mindig az jellemző, hogy az élet egy versenyfutás valamilyen célért, és ezt lehetőleg minél gyorsabban el kell érni. Tipikus a nagy ház, nagy autó, csodás nyaralások, de sokszor a gyerek is ide sorolandó cél lesz.

Olyan ez mintha mindenki egy listával rohangálna, amin mindent a lehető leggyorsabban ki kell pipálni. Utána lesz nyugalom.

Jellemzően időskorban jön elő a kérdés: milyen is az életem, mi is volt eddig? Nos a válasz legtöbbször az, hogy nem értem rá élni, mert sosem volt elég idő. Mire is?  A legfontosabbra magukra, és a szeretteikre sem. Ezzel szemben áll a keleti gondolkodás, amely arra tanít, hogy meg kell élni a pillanatot, tudni kell lassítani. Át kell érezni a párkapcsolatot, a gyerekekkel eltöltött időt, vagy pl. az étkezéseknek is fontos külön figyelmet szentelni. Az életük vége felé közeledve így azt tudják mondani igen ez megérte.

Nem, nem kell teljesen lelassulni, hiszen túlzásba ezt se jó vinni. A túl sok lassulás könnyen összemosódhat a lustasággal, amikor valaki úgy érzi, hogy még sok ideje van és közben már egyáltalán nem hatékony. Vagyis nem a begyorsulással van baj. Amikor erre van szükség, elő kell tudni venni, hiszen az nagyon hasznos, mert rövidebb idő alatt lehet több mindent elintézni. (Most a hatékony felpörgésről beszélek, nem arról, amikor valakit a folyamatos pánikolás hajt.) Azonban amint erre nincs szükség, nem szabad benne maradni. Sokszor ugyanis ez van a folyamatos felpörgés mögött, hogy egyszerűen nem veszi észre valaki, hogy most már le kell állni. Viszont, ha benne marad és nem tud kiszállni, az szinte biztos, hogy károsan hat a kedélyállapotra, az emberi kapcsolatokra és majd az egészségére is.

Az életünket akkor éljük meg a legmagasabb szinten amikor úgy teszünk, mint egy gyönyörű műalkotás, szimfónia, film csodálása közben.

A műveket nem azért nézzük, hallgatjuk, hogy minél gyorsabban vége legyen, hanem azért, hogy közben jól érezzük magunkat. Egy műnek is lehetnek gyorsabb és lassabb részei, sőt lehet benne olyan is, ami kevésbé tetszik, de összeségben mégis ott egy harmónia.

Alábbi meserészletet ajánlom. Két szélsőség beszélget, de nézd meg és döntsd el, hogy hozzád melyik áll közelebb. Nyuszi vagy lajhár? Ha meg van, akkor próbáld ki a másikat egy rövid időre. Vicces lesz.